Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Ha életet kapok, tovább kell adnom

2018. július 6.

A Templomkerti esték jótékonysági rendezvénysorozat júniusi előadásán kerületünk díszpolgára, Prof. Dr. Bagdy Emőke Prima Primissima díjas klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta beszélt az identitás kialakulásáról.

A professzor asszony korszakokra bontva vette végig az emberi élet szakaszait és mutatta be azok feladatait. Előadásából megtudhattuk, hogy az azonosságtudat akkor születik meg, amikor a kisgyermek először mondja ki: én. Életünk meghatározó szakasza az első életév, ekkor tanulunk meg szeretni, kötődni, örülni. Ebben a korszakban az édesanyáknak van döntő szerepük, hiszen ők jelentik az elsődleges kötődési mintát. A babáknak szükségük van az édesanya állandó jelenlétére, ez értelmi és érzelmi intelligenciájukra is kihat, és ettől függ, hogy a gyermek később bízni fog-e az emberekben.

A második életévben az önállóság készségét kell megerősíteni. Ebben a korszakban úgy kell a gyermek mellett lenni, hogy egyszerre óvjuk és engedjük – főleg mozgásos – próbálkozásait, ez az önmagára ébredés időszaka.

Óvodáskorban történik a társadalmi nemi identitás megerősítése. A férfi és női szerepeket, tevékenységeket játékon keresztül próbálgatják és gyakorolják a gyerekek.

Hat- és tízéves kor közé esik a bal agyfélteke megérése. A hangsúly a teljesítményre kerül. Ez az időszak az önbizalom kialakulása szempontjából fontos. Tízéves korig a gyermek azt hiszi el, amit mondanak róla. Ezért fontos, hogy a kisgyermeket sokat bátorítsuk, dicsérjük.

Tízéves kor körül a pubertás beköszöntével ébred önmagára a kiskamasz, és ekkor indulnak el a szervezetben a testi és pszichés változások. A kamaszkorban már létkérdések is felmerülnek; mi az élet, mi az én utam, mi az én feladatom.

Az előadó sajnálattal fejtette ki, hogy a mai világ hedonista életelveket kínál a fiataloknak, pedig a legfontosabb nem az anyagi javak hajszolása, sokkal inkább emberi kapcsolataink kialakítása és ápolása. Bagdy Emőke szerint az tekinthető felnőtt személyiségnek, aki tud adni, elköteleződni és felelősséget vállalni. Ez nem jellemző a mai fiatalokra, pedig 20–25 éves kor körül el kellene, hogy jöjjön ennek az ideje.

– Ha életet kapok, az a dolgom, hogy szeressem, óvjam és továbbadjam – fogalmazott a pszichológus, aki arról is beszélt, hogy az élet két legfontosabb pillére a család és a hivatás, illetve, hogy akkor is lehet termékeny életet élni, ha az embernek nem születik saját gyermeke, de életet lehel más, kisebb vagy nagyobb emberi közösségbe. Szóba került az életközépi válság fogalma is, amely 45–50 éves kor körül éri el a legtöbb embert, és szinte megkerülhetetlen szakasza életünknek. Ekkor döccen egyet az életünk, szembe kell néznünk veszteségeinkkel, csendesebb vizekre kell eveznünk, új célokat, feladatokat kell kitűznünk. Fontos kérdés az integritás megőrzése, illetve, hogy környezetünk segít-e méltósággal megőrizni azt, akik vagyunk.

Előadása végén a nemzeti önazonosságról, a hazafiságról is szólt Bagdy Emőke. Itt is nagy felelősség hárul a szülőkre, akiknek bele kell ültetni gyermekük szívébe a hazaszeretetet, hiszen nemzeti hovatartozásunk is része identitásunknak, a valahová tartozás érzése alapvető érzelmi szükségletünk.  PZS