Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy asszony, egy sors, egy színházi előadás

2019. április 19.

Péterfy-Novák Éva majd’ minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születése során vált mentálisan súlyos sérültté.

A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv, a könyvből pedig színházi előadás született, amit májusban a Klebelsberg Kamaraszínház tűzött műsorára.

A történetet Tenki Réka (képeinken) tolmácsolásában ismerheti meg a közönség, vele beszélgettünk az Egyasszony című előadásról.

– Orlai Tibor adta a kezembe Péterfy-Novák Éva könyvét, mert úgy érezte, közel áll hozzám – nyilatkozta a színművész. – Ahogy elolvastam, tudtam, hogy elvállalom, mert mélyen megérintett, és mert fontos feladatomnak érzem, hogy képviseljek ilyen történeteket. Az idő minket igazolt: lassan négy éve játsszuk ezt a monodrámát – mindig telt ház előtt. Sokszor megvárnak előadás után párok, férfiak és nők, és a beszélgetésekből kiderül, hogy a darab más megvilágításba helyezte problémáikat, az aznapi történéseket, esetleg egész életüket. Ez a történet arra késztet, hogy mérlegre tegyük ügyes-bajos dolgainkat, átgondoljuk, hogy mi az, amiért minden egyes nap hálásak lehetnénk, de már észre se vesszük, mert természetes.

Nagyon nehéz sorsot mutat be az előadás, mégis katartikus élményt ad.

Ez nem egy olyan történet, ami sokkolja a nézőt és egy nagy gyomrossal otthagyja a padlón. Ha ilyen lenne, nem is foglalkoztam volna vele. Az Egyasszony főhőse olyan ember, akinek mindennél fontosabb az élet szeretete, aki mindezzel együtt és mindennek ellenére élni akar. Élni akarása pedig olyan erőt és hitet ad neki, ami minden nehézségen átsegíti. Rengeteg hasonló hétköznapi hős él körülöttünk, aki nap mint nap ilyen vagy más jellegű, de szintén emberpróbáló kihívásokkal kénytelen szembenézni. Cipeli a „zsákját”, de közben keresi az élet szépségeit és örömeit, és ez mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Ismeri személyesen a szerzőt?

Természetesen. Többször találkoztam vele a próbafolyamat alatt, az előadást is többször látta. Éva egy fantasztikus ember, sokat segített nekem. Elvitt például abba a gyerekotthonba, ahová annak idején neki is el kellett vinni az akkor négyéves kislányát. Sok közös történetünk lett, megismertem az egész családot, talán egy kicsit részesévé is váltam az életüknek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem.

Kiknek ajánlaná a darabot? Érintett családoknak vagy másoknak is?

Mindenkinek! Ez egyáltalán nem csak az érintetteknek szól. Nem kell ahhoz nagy tragédiának történnie, hogy valaki begubózzon, depresszióba essen, vagy csak ne tudja értékelni mindazt, ami neki megadatott. A darab számomra azt üzeni, az élet túl rövid ahhoz, hogy belefeledkezzünk apróságokba, hogy méltatlan problémákra fecséreljük el az időnket. Most éljük azokat a „régi, szép időket”, amiket később majd visszasírunk.

Az előadás a Jurányi Inkubátorházban megy, de májusban a Klebelsberg Kultúrkúriában is láthatja a közönség. Hogyan került Pesthidegkútra a darab?

Úgy gondolom, hogy sok II. kerületi látta az előadásunkat a Jurányiban, köztük Láng Zsolt polgármester is. Neki köszönhetjük, hogy elhívta az előadást, hiszen ő személyesen jött el a Jurányiba megnézni az Egyasszonyt és nem hallomásból hívta, ahogy sokan mások.

Sokan nehezen mozdulnak ki a saját közegükből, így ahová hívnak, mi örömmel megyünk, hogy minél többen megismerjék ezt a fájdalmas, mégis felemelő történetet. Országszerte sok helyre visszük az Egyasszonyt, de jártunk már vele Svédországban is. Azt tapasztalom, nagy igény van arra, hogy tragikus, nehéz témákról is beszéljünk. Nincs igazán gyászkultúránk, nem akarunk, vagy nem merünk mélyre menni. Aki beül erre az előadásra – bármilyen attitűddel –, biztosan kapni fog valami fontosat aznap este. Ez a mi missziónk.

Péter Zsuzsanna

Egyasszony MÁJUS 14., 19.00 óra. Előadja: Tenki Réka. Író: Pétefy-Novák Éva. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Paczolay Béla. A Füge és az Orlai Produkció együttműködésében a Klebelsberg Kultúrkúriában. Jegyár: 2500 Ft (1028 Templom utca 2–10.).